Braille feliratozás, nyomtatás

Braille feliratozás, nyomtatásNagy tapasztalattal, rövid határidővel vállaljuk kül- és beltéri információs táblák gyártását. Igény szerinti színekkel, grafikai szerkesztéssel, az egyedi igényeknek megfelelően.

Épületek feliratozása:
segítünk középületek akadálymentesítése során tervezni és kivitelezni, a vak és gyengén látó emberek tájékozódását segítő szakszerű eszközöket és kiadványokat. Miért szükséges feliratozni az épületeket? Fogyatékkal élő embertársainknak, speciális körülményekre van szükségük ahhoz, hogy a közintézményeinket megközelítsék, szolgáltatásaikat használni tudják. Arra, hogy mindez megvalósulhasson, törvény kötelezi az önkormányzatokat, intézményeket.

Cégtáblák / Névtáblák:
igény szerint sík- és/vagy Braille-írással ellátott táblákat is készítünk.

Térképek Braille-feliratozással:
Intézmények alaprajzainak tapintható változatát is elkészítjük igényeinek megfelelően, akár Braille-nyomtatással, füzetbe rendezve is. A térképek mellé jelmagyarázat és az épületben található helyiségek leírása is kinyomtatható.  A tapintható térképekről azonban tudni kell, hogy csak kevés információt tartalmazó, sematikus ábrákat ésszerű látássérültek számára megjelentetni. A túl sok információ ugyanis zavarja az értelmezést.

Tájékoztató / Betegtájékoztató füzetek Braille-nyomtatással:
Az igényelt gyógyszerhez tartozó bármely betegtájékoztatót 48 órán belül elkészítjük. Az alapanyag 120 g-os lap, amely megfelelő minőségben megőrzi a Braille-pontok tapinthatóságát.

Braille nyomtatás szolgáltatások:
- Braille-írású szövegek grafikus szedése
- Kiadványok pontírásban való nyomtatáshoz való előkészítése
- Nyomtatás (Braille-írás vagy Braille- és síkírás együtt)
- Braille-könyvek és más kiadványok kötése

Cégünk a Braille-írást tekintve kiváló szakmai háttérrel rendelkezik. A pontírás számtalan területét ismerjük. Mint pl.: a magyar teljes- és rövidírást, a Braille-kottaírást, a matematikai, fizikai, kémiai, számítástechnikai jelek használatát. Tudjuk, hogy milyen formai megoldások használhatók oly módon, hogy a vak emberek jól tájékozódjanak a kiadványokban. Tudunk tapintható sematikus térképeket és rajzokat is készíteni.

Néhány példa, hogy milyen kiadványok készítését vállaljuk:
Alaprajz (épületek, termek), Betegtájékoztató, Brossúra, Cégkártya, ajánlókártya, Címjegyzék, Étlap, Feladatlap, Folyóirat, Használati utasítás, Hirdetési anyag, Időszakos kiadvány, Információs füzet, Itallap, Katalógus, Kotta, Kép, Kézikönyv, Könyv, Levelezőlap, Magazin, Matrica, Meghívó, Menetrend, Mintarajz, Munkafüzet, Műsorfüzet, Naptár, Névjegykártya, Nyomtatvány, Plakát, Prospektus, Szórólap, Szótár, Tankönyv, Telefonkönyv, Tombola, Újság, Üdvözlőkártya, Üzemeltetési leírás, Űrlap, Választási szavazólap …

A magyaron kívül további 29 nyelven vállalunk pontírásra (teljes- vagy rövidírás) át fordítani szövegeket. Nyomtatással lehet hat- és nyolcpontos Braille-írást, szövegeket és grafikát is nyomtatni. Vállaljuk egy- és kétoldalas, ritka és sűrű soros kiadványok készítését is. Képesek vagyunk többféle betűnagysággal, és pontmagasságal dolgozni.

Tekintettel arra, hogy a Braille-írás karakterei szabvány által meghatározott paraméterekkel és az írás nemzeti jellegzetességekkel rendelkezik, fontos, hogy a Braille-írással készült szövegeket szakemberek ellenőrizzék, mielőtt a felhasználókhoz kerül. Braille-feliratok tervezése során szívesen nyújtunk segítséget konkrét szövegek helyigényének meghatározásában. A felhasználás jellegétől függően jelentősége lehet az alapanyag kiválasztásának és táblák esetén a kihelyezés pozícionálásának is.

Nagy tapasztalattal, rövid határidővel vállaljuk kül- és beltéri információs táblák gyártását. Igény szerinti színekkel, grafikai szerkesztéssel, az egyedi igényeknek megfelelően.

Figyelem! Braille tábláink közül olyan sok rendelés érkezett, hogy vásárlóink választásának megkönnyítése érdekében ennek a terméknek új honlapot nyitottunk. Termékfotókat és videóbemutatókat láthat, árajánlatot kérhet, kedvezményt kaphat és megrendelését akár azonnal megküldheti részünkre.

Kattintson ide: https://biletak.hu/termekek/braille-tabla

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE